Viktória versenysorozat Napsugár kupa
Történelmet írtunk a BASE által rendezett Napsugár kupával! A versenysorozat történelmében először került megrendezésre olyan verseny, amely 2 napon át tartott! A megnövekedett érdeklődés miatt új helyszínen rendeztük meg ezt a kiemelkedő versenyt, Alsóőrsön, ahol 271 versenyző mérettette meg magát a magyar tengerünknél. Büszkék vagyunk a BASE sportolóira, hiszen 29 gyakorlatot mutattak be. Ebből 17 aranyérmet vittek haza, 8 ezüstöt, 2 bronzérmet és 2 negyedik hellyel lettek gazdagabbak. Minden bírónak, edzőnek köszönjük, hogy gördülékenyen folyt a verseny. Minden szülőnek nagy köszönet, akik segítettek a rendezvény lebonyolításában. A két önkéntes fotósunknak: Bóta Péternek és Bagi Reának, akik lencsevégre kapták a szép pillanatokat, Szegedi Krisztiánnak és Harangozó Zsoltnak a technikai munkálatokat, a hangosítást és a jó minőségű élő közvetítést köszönjük! Külön köszönet Alsóörs Önkormányzatának, hogy a helyszínt biztosították, és szeretettel fogadtak bennünket! A verseny támogatóinak a Gravír Expressznek, hogy segített az érmek beszerzésében, a Tutti Juicenak az üdítőkért és a gyerekek nagy örömére (edzők kevésbé nagy örömére) az új Tuttis gumicukrokért.